Az egész egy doboz darabos zabtejjel és egy meglehetősen rossz panaszkezeléssel indult, aztán internetes sikersztori lett belőle, amelyben a főhős nem hagyta szó nélkül a történteket, kiállt másokért is, nem hagyta magát lerázni, végül pedig nyert, és megadásra kényszerítette a multit. 

Luna, aki a TikTokon @lunathic néven van jelen, vett egy karton zabtejet a Lidlben. Azért itt, és azért ezt, mert jó ideje ezt veszi, szereti, és eddig semmilyen problémája nem volt vele. csakhogy ez a doboz, amit kibontott, darabos volt, és furcsa szagú, pedig a rajta szereplő felirat szerint majd csak jövőre jár le a minőségmegőrzési ideje. Aztán felbontott egy másik dobozt, és az is hasonló állapotban volt. Az ügyfélszolgálathoz fordult, ahol sokáig várakoztatták, majd megigérték, hogy kivizsgálják az ügyet, végül pedig egy doboznyi tej árát utalták vissza a 11 font helyett. 

Képünk csak illusztráció

Luna úgy érezte, hogy ebből nem lett semmi, ráadásul a tejet sem hívták vissza, így a közösségi oldalhoz fordult, megosztotta történetét. Sokan látták, sokan értettek egyet vele abban, hogy ez a megoldás nem jó, és nem szabadna ilyen terméket árusítani. Voltak azonban olyanok is, akik szerint az egészet az okozhatta, hogy ő rosszul tárolta a terméket vagy azok a darabok nem is vészesek, csak fel kell rázni a dobozt. Hogy bebizonyítsa igazát, bement a Lidlbe, vett egy dobozt, és ott a bolt előtt kiöntötte, majd aztán fel is takarította. Ezzel egyértelművé vált, hogy nem benne van a hiba, másrészt, hogy a Lidl egyáltalán nem vizsgálta ki komolyan az ügyet, hiszen a terméket még mindig árulták. 

Újra megkereste a Lidlt, akik most 50 fontnyi vouchert küldtek neki, és megígérték, hogy tényleg komolyan veszik az ügyet. A nő a voucherből rászorulókat támogató szervezetnek vásárolt élelmiszereket, miközben továbbra is hívogatta a Lidl központját, ahol azt mondták, hogy nem hívják vissza a terméket, mert az egészségre nem ártalmas. Ekkor már az ország más pontjairól is érkeztek Lunához hasonló tapasztalatok, így úgy döntött, hogy ha a Lidlt nem is érdekli, talán a helyi egészségügyi hatóságot igen. 

Ugyanakkor, amikor a Lidltől is kapott egy hivatalos iratot arról, hogy mégiscsak visszahívják a zabtejet, ekkor már a hatóságok is a körmére néztek a láncnak, akik jelezték, hogy a vásárlói visszajelzések miatt visszahívták a terméket, az újabb szállítmánynál pedig garantálják, hogy nem lesz ilyen probléma. Luna azt ígérte, hogy elsőként fogja kipróbálni a zabtejet, hogy meggyőződjön arról, hogy tényleg sikerült-e megoldalni a problémát. 

Forrás: BBC