Bár 2016-ot írunk, a televízió könnyedén nyomta le az internetet kedd este az amerikai elnökválasztás során – bár volt néhány platform, ahol erőteljes növekedés volt megfigyelhető.

facebook

Az internetforgalom jelentősen csökkent az USA-ban az elnökválasztás estéjén – vagyis bármennyire nagy hangsúlyt is fektettek a különböző platformok az élő közvetítésre, az amerikaik a legkényelmesebben még mindig a televízióból tudták követni a választásokat.

A választások – a polgárokon kívül – leginkább a Netflixet rázta meg, amely Észak-Amerikában esténként az internetforgalom legnagyobb részét foglalja el – ám a szokásos forgalom kedd estre 25 százalékkal csökkent.

Az internetforgalom nagy átlagban nagyjából 15 százalékkal csökkent az este folyamán. De a maradék sem valós, teljes körű internetfogyasztás – a kimutatások szerint ugyanis rengetegen csupán második képernyőként használták tabletüket és laptopjukat, figyelmük nagy része viszont a tévé képernyőjére szegeződött.

De mit csináltak akik interneteztek? Nos, leginkább a Twitteren töltötték az idejüket, melynek forgalma az este folyamán megduplázódott. Fontos volt a kommunikáció szempontjából a Facebook is, melynek forgalma 30 százalékkal növekedett meg.

Vagyis bár a klasszikus híradás máig legfontosabb médiuma a televízió, az internetes híradásban közben egyre nagyobb szerepet kap a közösségi média – a Facebooknak a jó számok ellenére pedig ezért lehet kínos Obama legutóbbi kommentje a hírfolyamban felbukkanó hamis hírekről, melyek komoly kárt is okozhatnak az emberek életében. És mint látjuk, valóban van súlya annak, hogy mit lát a Facebookon az ember…

Forrás: TechCrunch