2011 és 2012 után harmadik alkalommal nyerte el a Café PR a Kreatív Prizma Év PR Ügynöksége díjat.
A független szakmai zsűri idén új módszerrel, két körben, ügyféloldali pr vezetők és ügynökségvezetők bevonásával vizsgálta és szűrte a pályamunkákat, melyekből idén 70 érkezett és csupán 36 került shortlist-re.
A kampányok közül végül kettő bronz Prizmát kapott a „Táncolj az esküvőmön!”, amelyet a Béres Egészség Hungarikum Program megbízásából készített a Café PR. Ezüst Prizmával jutalmazták self-branding kategóriában a „Café szerkezeti átalakulás és arculatváltás” elnevezésű pályázatát és szintén ezüstöt kapott a Logitech-nek készített „Gaming marathon” munka is. Arany Prizmával jutalmazta a zsűri az NNG számára készített „Irány Szeged!” pr vezérelt integrált kampányt.
„Kemény évet tudhat maga mögött a kommunikációs szakma és jól látható, hogy nehezített terepen dolgozunk. Ennek ellenére minden egyes napot újult erővel indítunk, és azért dolgozunk immáron 15 éve, hogy partnereink és mi magunk is elégedettek legyünk munkánkkal” – mondta Balaton Anita, a Café PR ügyvezető igazgatója.