Miközben a világ szinte összes pontja kapcsolatban áll egymással, a rendszámtábla egy biztos (fém) pontja marad a világnak. Most azonban minden megváltozhat. „Minden más technológia a jogosítványtól a regisztrációs rendszerig frissítve lett”, mondja Brian Bannister, a számítógépes rendszerek szakértője. „Ez az egyetlen technológia, ami ugyanolyan, mint 100 éve volt.” – írja a Fastcoexist.com.

Bannister és a dél-kaliforniai „The Department of Motor Vehicles” (DMV) hivatalnál korábban adminisztrátorként dolgozó David Findlay lehet majd felelős a változásért: egy nyomon követhető, elektronikus kijelzőn dolgoznak, amely értesítené a hatóságokat, ha a járművet ellopják vagy nem biztosított.

1682537-inline-675-sunrise2

Ahelyett, hogy végigfuttatná a rendszámokat és matricákat számítógépes rendszerekben, a rendszámtábla maga határozná meg a kocsi státuszát, például az „UNINSURED” (nem biztosított) szó piros betűs használatával.

A koncepció hét évvel ezelőtt indult útjára, amikor olyan messzinek tűnt a kivitelezés lehetősége, mint innen a Hold. Akkoriban egy vaskos, fekete-fehér pótrendszámtábla 40 ezer dollárba került. Ma úgy számítják, kicsivel több mint 100 dollár lenne egy színes és vékony darab. „Gondolj a lepedődre! Annyira vékony.” – mondja Bannister. És ebben benne van a technológia, amely napenergiát és vibrációkat gyűjt össze, valamint kommunikál a DMV-vel.

1682537-poster-1280-expired

A jelenlegi rendszámtáblák ára darabonként 4-7 dollár között mozog, így a 100 dollár még most is távol áll az olcsótól. „Egy kicsit nagyobb csekket kell írni miatta” – vallja be Bannister.

Annak gondolata azonban, hogy olyan rendszámtáblájuk legyen, ami lekövethető és kontrollálható egy kormányzati hivatal által, sokakat idegessé tesz. A többi technikai részlet később derül majd ki, amikor már elkészül egy működő prototípus, amelyet augusztusban mutatnak be az „American Association of Motor Vehicle Administrators”, azaz a Gépjármű Adminisztrátorok Amerikai Egyesületének éves találkozóján.