Több mint 200 ezer cég reklámoz az oldalon.
Csupán tavaly szeptemberben adta meg a lehetőséget világszerte az Instagram a hirdetések elindítására, mostanra már több mint kétszázezer hirdetővel büszkélkedhet az oldal – számolt be erről az Instagram a hivatalos blogjában. A hirdetők mintegy 200 országból tevékenykednek, csupán a negyedük amerikai.
Persze a blogban más, a hirdetők számára pozitív gondolatokat is leírtak. Állítólag az Instagram-felhasználók 60 százaléka több termékről és szolgáltatásról a Facebook tulajdonában lévő oldalról tájékozódott már, 75 százalékuk pedig már kattintott a weboldalra, vásárolt a hirdetésnek köszönhetően, vagy mesélt arról egy barátjának (ezt egyébként egy tavaly novemberi felmérésre hivatkozva írják).
Sikersztorik
Az Instagram kiemel néhány jó példát is arra, hogy mennyire hatékony is tud lenni egy-egy jól megvalósított kampány.
Kiemelik például a brazil PetLove internetes áruházat, akik a mobilos alkalmazásukat szerették volna népszerűsíteni. Ők állaítólag a Facebookon elért sikerek után vágtak bele abba, hogy kampányt indítsanak az Instagramon is. A cégnek abszolút jó tapasztalata volt, összességében 30 százalékkal kevesebbet költöttek más digitális csatornákhoz képest.
Egy másik kereskedő cég, a londoni bázisú Shore Projects pedig az Instagram segítségével minél több országból szerette volna megcélozni a potenciális vásárlóit. A kampány sikeréhez hozzátartozik, hogy nagyon jól állították be a célközönségüket, hogy kiket szerettek volna elérni – így pedig már több mint 100 országban vannak olyan kiskereskedők, akik az ő óráikat árusítják.
Te is szeretnél hirdetési kampányokat futtatni az Instagramon, de nem tudod, hogyan kezdd el? Ismerj meg minket és vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints ide!