A Google brutálisan jól teljesít a mobilpiacon: az Androidé a képzeletbeli torta 81 százaléka.
Tavaly rekordot állított fel az Android, ugyanis ez volt az első év, amikor egymilliárd eszközt szállítottak ki. Ez jelentős növekedés ahhoz képest, hogy 2013-ban ez a szám „csak” 780 800 000 volt – írja a cnet.com.
Igaz, az Apple-nek sincs miért szégyenkeznie. Még viszonylag friss hír, hogy a cég a tavalyi negyedévét úgy zárta, mint még soha, októbertől decemberig ugyanis 74,5 millió telefont adtak el.
Hozzá kell tenni, hogy ugyanakkor a mobilpiacon az iOS csak 15 százalékos részesedést tudhat a magáénak. A Windows Phone pedig nem tud magához térni, sőt, még csökkent is 2013-hoz képest, tavaly ugyanis mintegy 38,8 millió készüléket adtak el világszerte.