Legyünk őszinték: sok videójáték fanatikus álmodott már arról, hogy úgy tud ételt rendelni, hogy fel sem emeli a kezét a konzolról. Úgy tűnik, ez most már több, mint a fantázia szüleménye, legalábbis az Xbox 360 tulajdonosok számára. A Microsoft ugyanis elindította Pizza Hut alkalmazását azoknak, akik állandó tartózkodási helyüket áttették a nappaliba – írja az Engadet.com.

Az alkalmazás minden kiszállítható menüt elérhetővé tesz a kezelőfelületen, köztük a személyre szabható rendeléseket is. Facebookkal is összekötötték az applikációt, amely Kinect támogatással működik, hogy a zsíros kezű vásárlóknak ne kelljen a játékkonzolért nyúlni, amikor második fogást akarnak rendelni. A Microsoft azt hangsúlyozza, hogy a Pizza Hut partnerség nem egy új trend kezdete, már ami a valós termékek Xboxon keresztül történő rendelését illeti.

A WedBush Securities kutató analitikusa Michael Pachter is úgy nyilatkozott a Polygonnak, hogy ez az alkalmazás „egyáltalán nem fontos, ugyanezt meg tudom tenni a mobilommal is; nem látom, hogy ez mitől válik egyszerűbbé az Xboxon keresztül” – idézi a The Verge.

pizza-hut-xbox-360-1366687580