A Nintento Wii-től a virtuális valóságig megnézhetjük, hova jutott az elmúlt években a csúcstechnológia. Sőt, szinte kötelező kipróbálni és átélni azt az érzést, amit ezek az eszközök nyújtanak.

Súlyosan addiktív a Capa Központban nyílt, és a Kitchen Budapesttel karöltve szervezett Kép és képtelenség kiállítás. Egy igazi, megvalósult sci-fi játszóteret hoztak létre nekünk – mindenkinek, aki az új technológiák őrültje, de azok is élvezik majd, akik távolról figyelik azt, milyen eszközök lesznek egyre inkább a mindennapi élet részei.

Kezdetnek egy Nindento Wii-s játékkal hangolódhatunk rá a kiállításra, majd ránk dobják az igazi cukiságbombát. Az Eyepet valamiért nem lett akkora siker (legalábbis Magyarországon), mint például annak idején a tamagocsi, noha sokkal vagányabb vezérelni. Itt már kívülről szemlélve furcsa lehet a viselkedés, hogy egy üres asztal felett játszunk a kezünkkel, de a velünk szemben lévő tévén játszó kis szőrgombócot nehéz otthagyni. Odébb pöcköltük, vízzel lefröcsköltük, de lehetett volna vele tovább játszani, öltöztetni, mint egy virtuális házi kedvencet.

Az első, igazán zavarba ejtő érzés viszont a Leap Motion-re alapuló Pinchi nevű installációnál kap el minket, ahol mondjuk beszélnünk, vagy énekelnünk kell néhány másodpercig, és az így rögzített hangot gyakorlatilag a levegőben „kalimpálva”, a kezünkkel szerkeszthetjük, torzíthatjuk, ahogy jól esik, és ameddig meg nem unjuk (segítünk: egészen biztosan nem unjuk meg egy jó darabig).

Az Oculus Rift első találkozása egészen szürreális élményt nyújt, mintha valamilyen pszichedelikus szert toltunk volna. Miközben a fejhallgatón nyugtató, relaxációs zenét hallgatunk, közben változó formájú és színű alakzatok hullámoztak a szemünk előtt. Itt is, ha énekelünk, vagy beszélünk, ezek a vizualizációk attól függően váltakoznak, de enélkül is teljes az élmény, órákat el lehetne így tölteni.

Fotó: Somló Samu

Fotó: Somló Samu

A Kép és képtelenség egyik hívóterméke egyértelműen a Google Glass, aminek a kipróbálását, hacsak nem költöttünk rá durván 300 ezer forintot, vagy egy másik eseményen nem volt szerencsénk használni, mindenképpen izgalommal teli várakozás előzi meg. „OK Glass”, „Take a photo”, vagy „Google” – ezeket az alap parancsszavakat egy tükör előtt állva is kimondhatjuk, közben sasolva a jobb szemünk sarkában a picike kijelzőt.

Fotó: Somló Samu

Fotó: Somló Samu

Állítólag egyébként a szemüvegeseknek is működik, mi ott jártunkkor hiába szerettük volna kipróbálni úgy, hogy rávesszük a szemüvegre, az okosszemüveg nem kapcsolódott be. A szemüvegük nélkül pedig a rövidlátók készüljenek fel a hunyorgásra, máskülönben nem sok értelme van számukra a Google Glass-nek. Itt meglepő is volt, hogy az okosszemüveg hacker verziója (ami tulajdonképpen egy otthon összebarkácsolt eszköz) mennyivel kellemesebb érzést nyújtott a nagyobb kijelzőjével, így a jobb láthatóságával. Igaz, ez kevésbé pofás, és nem is tud annyit, mint az „eredeti” verzió.

Számunkra a katarzist egyértelműen az Oculus Rift kipróbálásának a következő állomása hozta el. Egy 5-10 perces kisfilmet, virtuális valóságot látunk magunk körül, a poént nem lőnénk le, mert ezt tényleg kötelező végigülni, annyit elárulnánk, hogy volt, amikor kiszaladt a szánkon az alábbi mondat: „Ez nagyon para”.

Fotó: Somló Samu

Fotó: Somló Samu

Levezetésként egy kis teremben videókat nézhetünk, amik között találunk különböző, korai sci-fikből kivágott jeleneteket arról, hogy például korábban hogyan képzelték el a szerzők, a rendezők a virtuális valóságot. De ez már tényleg csak levezetés, pihenés azután a rengeteg inger és döbbenet után, amit megtapasztaltunk.

A kiállítást március elsejéig lehet megnézni, a felnőttjegy 2000 Ft, a diák/nyugdíjas 1200 Ft, míg 4000 forintért családi jegyet is válthatunk. Érdemes úgy kalkulálni, hogy legalább egy órát szánjunk rá a kiállításra (ez is éppen csak elég), de teljesen megértjük azokat a látogatókat, akik akár fél napot is eltöltenek a Capa Központban.