Mark Zuckerbergtől ismét lehetett kérdezni a Facebookon. Többek között Stephen Hawking és Arnold Schwarzenegger is írtak a Facebook vezetőjének.

Ismét megtartotta Mark Zuckerberg a szokásosnak mondható kérdezz, felelek napját. Ilyenkor rendre beindulnak a kommentelők, és felteszik azokat a kérdéseiket, amikre nagyon szeretnének választ kapni, most is több mint 50 ezer hozzászólást generált a Facebook-vezér.

Érkezett pár nem mindennapi komment is – nem mindennapi felhasználóktól. Az egyik nagyon érdekes kérdést épp Stephen Hawking tette fel. A híres elméleti fizikus arról faggata Mark Zuckerberget, hogy melyik nagy tudományos kérdésre szeretné tudni a választ, és miért. Mint kiderült, a Facebook vezetőjét az emberekkel kapcsolatos kérdések érdeklik. Például az, mi az, ami majd lehetővé teszi, hogy örökké éljünk, vagy éppen az, hogy hogyan is működik az emberi agy.

dreamstime_s_24081635

De Arnold Schwarzenegger sem hazudtolta meg magát, őt az érdekelte, hogyan tud – szerinte – a világ legyik legelfoglaltabb embere időt szakítani a mozgásra. És persze, nyernek majd a gépek? Mark Zuckerberg válaszából kiderült, hogy hetente háromszor szokott edzeni, és szerinte nem nyerhetnek a gépek.

Persze a Facebook esetleges terveiről is érdeklődtek a felhasználók. Azért ez már valamivel érdekesebb témakör, főleg a válaszok láttán. A cég számára természetesen fontos az internet.org projekt, amivel világszerte ingyenessé szeretnék tenni az internetet, de ami egyszerre lehet lenyűgöző és rémisztő, az az, hogy a mesterséges intelligencián is komolyan dolgoznak. Ezen belül is főleg olyan rendszeren, ami felismeri a fotók, videók tartalmát, a rajtuk látható személyeket, állatokat, vagy akár a helyszíneket is. A virtuális valóság pedig Mark Zuckerberg szerint a mindennapjaink részévé válhat.

For the next hour I’ll be here answering your questions on Facebook. Our Townhall Q&As are an important way for me to…

Posted by Mark Zuckerberg on 2015. június 30.

(via)