A Facebook friss hírekkel jelentkezett fejlesztői blogján: 2014-ben megújul a Facebook hirdetési kampányok struktúrája – írja az InsideFacebook.
A közösségi háló szerint a változtatásokat követően a hirdetőknek könnyebb lesz rendszerezni, optimalizálni és mérni hirdetéseik teljesítményét egy harmadik szint hozzáadásával a kampánystruktúrában. 2014-ben tehát három szint lesz minden kampány esetében.
A Facebook a következőket írta fejlesztői blogján:
„Ezek a funkciók megjelennek majd minden, az ügyfelek által használt hirdetési felületen 2014 első felében – ide tartozik az Ads Create Tool, az Ads Manager és a Power Editor – és harmadik feles hirdetési felületen, amelyeket a PMDs, a FBX partnerek vagy a Mobile Measurement Partners hozott létre. Ebben az évben ezek a változások még nem fogják érinteni a hirdetőket.
A hirdetőknek erre lesz lehetősége a frissítést követően:
- Megszabhatják a kampány célját, hogy minden hirdetésük ezt a célt szolgálja és, hogy javítsanak az optimalizáláson és a jelentéskészítésen.
- Több hirdetési készletet is használhatnak, mindegyiket saját költségvetési és időzítési kontroll lehetőségekkel, hogy optimalizálják a költést és a ’szállítást’ minden egyes közönségszegmensben vagy elhelyezésben.
- Jobb kontroll lehetőségeket és összesített statisztikákat kapnak, beleértve a teljes elérést a kampány szinten.
További információkat fogunk közölni, amint közeledünk az induláshoz. Addig is, ne felejtsétek el, hogy ezek a változások idén nem fogják érinteni a hirdetőket!”