A Facebook elkezdte terjeszteni a múlt hónapban indított „Autofill with Facebook”, azaz a Facebookkal történő automatikus kitöltés funkció tesztjét. A közösségi háló partnerei ebben eddig a PayPal, a Stripe és a Braintree, valamint két e-kereskedelmi applikáció, a JackThreads és a Mosaic – írja a TechCrunch.

A három előbbi partnerből egyébként hamarosan kettő válhat, ugyanis volt már szó arról, hogy a PayPal megvásárolja a Braintree-t.

mosaic-autofill

A funkció a Mosaic és a JackThreads iOS applikációinak néhány felhasználója számára már elérhető és azok is kipróbálhatják a hét végéig, akik fizetési információkat tárolnak Facebookon. Korábban ez a teszt csak a JackThreads felhasználók egy kis százaléka előtt volt nyitott. A fejlesztők később iratkozhatnak fel a hozzáférés céljából, de nem fogják tudni használni a funkciót addig, amíg engedélyt nem kapnak rá.

A Facebook jelezte, hogy bár a PayPal megerősítette a teszthez való csatlakozását és támogatja a funkciót, még nem építette ki az integrációt. A JackThreads és a Mosaic is a Braintree-n fut, a Stripe pedig már megoldotta az integrációt néhány applikációban, amelyek hamarosan elindulnak.

jackthreads