Elnézve a képeket, tényleg egészségtelenül vékony próbababát tettek a kirakatba.

Egy vásárló a Facebookon elégedetlenkedett (jó hosszan) a Topshop oldalán, amiért az egyik üzletben a kirakatban lévő próbababa nem kifejezetten az átlagos női testet mutatja be – írja a Mashable. A farmeres bábu szerinte „röhejesen vékony”, ami egyáltalán nem tesz jót a fiatal lányoknak, akik már így is gyakran testképzavarral élik mindennapjaikat. A nő azt is hozzátette, hogy az ilyen próbababákat látva biztosan sok nő elgondolkozik azon, vajon ez lenne-e a szép, a természetes, így kellene-e kinézniük.

topshop

A Topshop elég hamar reagált a posztra: megírták, hogy többet nem fognak rendelni az adott próbababából, és persze magyarázkodtak egy kicsit, hogy nem minden üzletükben található belőle. Leírták, hogy szerintük egyébként csak azért tűnt túlságosan is vékonynak a kifogásolt darab, mert 187 centi magassághoz rendeltek egy 38-as ruhaméretet.

topshop-probababa

Tavaly egyébként már belefutott hasonló pofonba a Topshop. Akkor hús-vér nők pózoltak a próbababák mellett, hogy megmutassák, mennyire elrugaszkodott a valóságtól az üzlet. A lenti képen a hölgy például azt írja, 8/10-es méret, ami nálunk 36-38-asnak, vagyis S-M méretnek felel meg.