200 millió dolláros (azaz majdnem 60 milliárd forintos) alapot hozott létre a TikTok, hogy a tartalomgyártókat közvetlenül is ösztönözze. Vagyis ne azért csináljanak videókat, mert sok a követőjük, vagy mert reklámbevételekre számítanak, hanem közvetlenül pénzt kapnának a TikTok anyavállalatától, hogy semmi mással ne kelljen foglalkozniuk, mint a tartalomelőállítással. 

aaron-weiss-uhszeg0ilfy-unsplash.jpg

Hogy egészen pontosan hogy működik majd, azaz toborozzák-e a felhasználókat, és hogyan oszlik meg a pénz, azt egyelőre nem tudni, de az kiderült, hogy kifejezetten csak olyanokat támogatnának, akik elmúltak 18 évesek, elegendő mennyiségű követőjük van, és eredeti tartalmat töltenek fel, ami nem ütközik a TikTok irányelveibe. 

Első körben az Egyesült Államokban lehet majd jelentkezni az állásra, e mögött valószínűleg az áll, hogy több vezető politikus is arról beszélt, hogy a kínai kézben lévő TikTok nemzetbiztonsági kockázatot jelent, valójában a kínai hatalom befolyása alatt áll, és el kell gondolkozni azon, hogy kitiltsák az országból. Válaszul a TikTok bejelentette, hogy szeretné szorosabbal fűzni a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, például, bizonyos részlegeit áttenné az országba, ezzel pedig 10 ezer új munkahelyet teremtene, és arról is pletykálnak, hogy megengednék amerikai befektetőknek, hogy részesedést vásároljanak a cégben. 

Az ígéretek szerint hamarosan minden országban lehet jelentkezni a TikTok-fizetésre.