A Kolibree bejelentette a világ első „csatlakoztatott” elektromos fogkeféjét. Elég furcsán hangzik, de a Kolibree szerint analizálni tudja a fogmosási szokásainkat és megjeleníteni azokat egy mobil vezérlőpulton, amelyet a telefonodról érhetsz el. Az ötlet lényege, hogy motiváljon vagy szégyenérzetre sarkalljon: akárhogy is, csak moss fogat szebben és jobban! – írja a VentureBeat.

99 dollárért, azaz közel 22 ezer forintért ennyi a minimum. A párizsi központú cég a 2014-es Nemzetközi CES konferencián fedte fel termékét, a Las Vegasban tartott óriási technológiai kereskedelmi bemutatón. Őrültségnek hangzik, de nem jobban, mint a Hapifork nevű, hasonlóképpen csatlakoztatott villa, amely a tavalyi CES-en debütált.

toothbrush

Igen, az internetes dolgok még a szádba is elérnek.

Egyszerűen letöltöd az ingyenes mobil alkalmazást és csatlakoztatod az okostelefonodat a fogkefédhez Bluetooth kapcsolaton keresztül. Rögzít minden fogmosást és a mobilba szinkronizálja az információkat. Ezután arra használhatod az applikációt, hogy megnézd, elég hosszú ideig mostad-e a fogadat és elérted-e azokat a részeket a szádban, amelyeket nem könnyű, mégis fontos.

Kapsz egy pontszámot a fogmosás után, majd a statisztikákat megoszthatod a fogorvosoddal vagy a családoddal is. Ha viszont túl sokfelé osztod meg, az egyértelműen a „túl sok információ” kategóriába fog esni. Akárhogy is, a Kolibree díjazza, ha fejlődést mutatsz. A cég a fogmosási adatokat elérhetővé fogja tenni még egy API-n keresztül is, hogy harmadik feles játékfejlesztők hozzáférhessenek.

A termék elvileg a negyedik negyedévben lesz megvásárolható. Addig is megkezdheted az előrendelést idén nyáron, kezdetben egy Kickstarter kampányon keresztül. Az eszköz ára 99-től 200 dollárig (kb. 22-44 ezer forintig) terjed majd attól függően, melyik modellről van szó.