A Google frissítette Google+ Android alkalmazását, hogy tartsa a sebességet azokkal a változtatásokkal, amelyeket a múlt heti I/O fejlesztői konferenciáján jelentette be. Összesen 41 frissítésről van szó, köztük új streamről, fotóélményről és hangoutokról. Az Android verzió szintén tartalmazza ezeket és még egy pluszt – egy új helyszínek szekciót – írja a TechCrunch.
Az Android applikáció igazán a fotó funkciók révén csillogtatja meg tudását. A frissített Google+ alkalmazásban az azonnali feltöltés, a kiemelések, a fotószerkesztés és az „automatikus szuperség” opciók elérhetőek, ahogyan az asztali verzióban is. Nagyon hasznos, hogy közvetlenül az applikáción belül lehet szerkeszteni a fotókat ahelyett, hogy arra várnánk, végre visszaülhessünk a számítógéphez vagy a Google-re hagyatkozzunk, amely elvégzi a varázslatos, szintetikus ránceltávolítást, még akkor is, ha ez egyébként elég jól hangzik.
A Google+ most elhozta a „Locations”, azaz „Helyi keresés” szekciót is. Mostantól, ha egy helyszínt osztasz meg bizonyos körökkel, a barátaid könnyen megtalálhatnak azzal, hogy „hozzáérnek” ahhoz a szekcióhoz. Természetesen mindenki tartózkodási helyét mutatja a térképen, és mindezt zökkenőmentesen:
A helyszínek kezelése eddig nem a legjobb része volt a Google+-nak. A szolgáltatás jelenleg érzékeli, hol vagy és megkérdezi a pontos tartózkodási helyedet, bár nem mondja meg neked, ki fogja azt látni. Mindenesetre a „Location” szekcióval és annak kontrollálási lehetőségével ez könnyebben kezelhető válik és hasonló élményt szolgáltat, mint a Foursquare.
A stream is folyamatosan bővül az új funkciókkal múlt hét óta. Bár mobilon nem fogjuk megkapni a három hasábos felületet, de még így is szórakoztató az új kinézet.
Egyelőre még várnunk kell az iOS frissítésre, de várhatóan ugyanezek az elemek abban a verzióban is megjelennek majd. Minden újítás arra próbál ösztönözni, hogy kicsit többet időt tölts a Google Pluson. Az új funkciók naprakészebbek, mint a korábbiak, amelyek sokkal jobb felhasználói élményt biztosítanak, a Google-nek pedig nagyon fontos erre fókuszálnia. Azok, akik már korábban is használták a Google+-t, már eldöntötték, hasznos-e vagy sem. Azok viszont, akik eddig még nem jutottak dűlőre… most nekik kell sikítozni.