Legalábbis New York államban.

A neten keresgélve rengeteg gyűjtéssel találkozni, amikben arról olvashatunk, hogy még mindig hatályban vannak évtizedekkel ezelőtti, mára már inkább nevetséges törvények, tiltások – ezek egyébként főleg az angolszász országokban jellemzőek.

Most viszont egy teljesen aktuális, frissen hozott tiltás lép hatályba februárban New York államban. A törvény értelmében tilos lesz tigrissel, oroszlánnal, vagy egyéb nagymacskával szelfit készíteni.

tinder-szelfi-tigris

Ennek a hátteréről még 2014-ben írt hosszabb cikket a The Wall Street Journal. Az összeállítás szerint leginkább a különböző randioldalak (mint például a Tinder, vagy az OkCupid) felhasználói olyan szelfivel próbálják felhívni magukra a figyelmet, amin egy tigrissel láthatók. A WSJ szerint a megkérdeztt Tinderesek becslése alapján minden 10. profilfotón látható egy tigris – ne felejtsük el, hogy leginkább amerikaiakról van szó. De akadtak, akik oroszlánt vagy delfint vetettek be annak érdekében, hogy felkeltsék a másik nem érdeklődését.

tinder-tigris-szelfi

A felhasználók egyébként a legtöbbször cirkuszban vagy állatkertekben tudtak olyan szelfit készíteni, amin tigrissel, oroszlánnal, leopárddal, jaguárral vagy pumával láthatók. A tiltó törvény előkészítése során azt hangsúlyozták leginkább, hogy maga a gyakorlat egyszerre veszélyes és embertelen is.

Bár nehéz lehet megállapítani, hol készült egy-egy fotó (Amerikában, vagy valahol Ázsiában), aki New York államban ilyen képeket oszt meg magáról, az idén februártól akár 500 dolláros büntetésre is számíthat.

tinder-tigris