2020-ban új emojik érkeznek, az Unicode Konzorcium pedig nyilvánosságra hozta, hogy egészen pontosan mik lesznek ezek. 2019-ben megjelentek az egynemű párokat ábrázoló emojik, amiknek a legtöbben nagyon örültek, bár sok kritikát is kaptak, amiért a transgender zászló nem került be a kínálatba. Most kiköszörülték ezt a hibát, sőt menyasszonyi ruhás férfi, gendersemleges Mikulás és szmokingba öltözött nő is került az új emojik közé. Ezen kívül van még cumisüvegből tápláló emoji, olasz gesztikulációs emoji, anatómiai szív és tüdő, ölelkező emberek, fondue tál vagy bubble tea. A Twitteren ennek ellenére is sok kritikát kapnak, sokan hiányolják a különböző rasszú családokat, illetve vannak, akik szerint túl kevés a hajtípus az emojik között. 

Hogy mikor lehet használni az új emojikat, arról még nincs hír, az Apple például hagyományosan akkor szokta beépíteni az új ikonokat a készletébe, amikor jön az új szoftver, ez ősszel lesz esedékes. 

Forrás: BBC