A Taser International, amely a kábító fegyverek használatát népszerűsítette a mindennapi rendőri munkában, most a Google Glass bűnüldözés elleni bevetésével kísérletezik. A cég társalapítója és vezérigazgatója Rick Smith szerint elfogadták a projektötletet a Glass Explorer programjuk keretében és nagyon várják, hogy beleáshassák magukat a technológiába – írja a The Next Web.

Már foglalkozott cikk azzal, hogyan alakíthatja át a társadalmat az olyan hordható, viselhető kamera technológia mint a Google Glass, hogyan lehet hasznos a civil szemtanúk számára a bűnügyekben. Most az érem másik oldala is előbukkant, azaz feltették a kérdést, hogyan használhatja ezt a technológiát a rendőrség.

 A Taser Axon Flexcamera nevű fejlesztését tavaly indította útjának, amit a rendőrök bizonyíték rögzítésére használhatnak az adódó incidensekkor, járőrözés során. Amint felveszik a bizonyítékot, a videót Bluetooth segítségével egy iPhone vagy Android eszközre küldik, amely aztán 3G szolgáltatással a Taser felhő platformjára kerül, az Evidence.com-ra. Innen pedig a rendőrök bármikor visszanézhetik és letölthetik a fontos információkat.

Vessetek egy pillantást a Taser Axon Flexcamera promó videójára:

A termékről és a vele kapcsolatban felhozott személyiségi jogokról szóló kérdésekről a The Verge cikkét is érdemes elolvasni.

Google Glass a rendőröknek?

Smith, a Taser vezérigazatója szerint az automatikus rendszámtábla és jogosítvány felismerés technológiája egyértelműen nyerő ötlet volt, amely fejlesztés a körözött bűnözők és eltűnt személyek keresésében is hasznosnak bizonyult.

„A valós idejű alkalmazások felé való elmozdulást látjuk a következő évtizedben” – mondja Smith, hozzátéve, a Taser is azon dolgozik, hogy a rendőrségi nyilvántartásokat valós időben (’real-time’) gyűjthessék, olyan technológiát használva, amely lehetővé teszi, hogy hangfelismeréssel lehessen nyilatkozatot tenni és egyéb bizonyítékokat rögzíteni. Ezt a technológiát szeretnék integrálni az Evidence.com felületébe is.

Miközben különösnek tűnhet, hogy a rendőri erők egy harmadik feles felhőalkalmazással gyűjtenek be ilyen kényes adatokat, Smith azt mondja, ezzel a technológiát sokkal könnyebben, gyorsabban és olcsóbban lehet bevezetni, mintha egy weboldalon integrálnák már meglévő IT rendszerekkel, s mindezt egyesével az egyes kapitányságokon. Szerinte a rendőri erők 90-50 százaléka használja az AXON Flex kamerát az Evidence.com eléréséhez, méghozzá saját rendszereikkel integrálva. Az adatokat kétlépcsős hitelesítési és belépési mechanizmus védi (Google Authenticator, SMS vagy email használatával) és 256 bites SSL titkosítás.

axon-flex-645x250

Miközben Smith azt mondja, hogy a Google Glass stílusú technológiák a mindennapi rendőri munka részét képezik majd 10 éven belül, a következő fejlesztés, amin a Taser dolgozik, azt teszi lehetővé, hogy az Axon Flex kamerával felvett videót megszerkesszék és így tegyék nyilvánosan elérhetővé.

Meglepő módon, az élő közvetítéssel dolgozó (live-streaming) videókra eddig kisebb kereslet volt rendőrségi berkekben. Bár néhányan azt gondolnák, hogy az irodában vagy bázison maradt rendőrök számára élő közvetítés során megmutatni mit látnak és tesznek a terepen a kollégák, igen népszerű funkció lenne; a szerkeszthetőség igénye sokkal előkelőbb helyet foglal el az arról szóló listán, mit akarnak a rendőri erők és miért hajlandóak fizetni.

A Google Glass jelenlegi formájában nem lenne elég jó rendőri használatra. Smith is megjegyezi, hogy egy számukra megfelelő eszköznek gyenge és erős világítással egyaránt rendelkeznie kellene az éjszakai bevetések miatt és olyan erős akkumulátorral kellene működnie, amely egy egész műszakon át tart. Az Axon Flex kamera épp ezért 12 órát bír ki egy feltöltéssel, ami létfontosságú a rendőrök munkájában: számukra nemcsak egy apró kellemetlenségről van szó, mint amikor másoknak az okostelefonja hal meg a délután közepén, munka közben.

Egy évtized múlva tehát egy átlagos rendőr talán még jobban fog hasonlítani a Robotzsarura, mint gondolnánk.