A Facebook bejelentette, hogy „egyedi közönség” funkciója hamarosan minden amerikai hirdető számára elérhető lesz, világszinten pedig mindenki máshoz is elér november végéig. Ez azt jelenti, hogy az üzletek, bármilyen méretűek legyenek is, elkezdhetik csak saját vásárlóikat megcélozni a hirdetéseikkel – írja a The Next Web.

144527266-1-786x305

A Facebook egyedi közönség funkciója, mely tavaly ősszel indult, lehetővé teszi, hogy az üzletek meglévő ügyfeleik listáját használják és csak azoknak az embereknek mutassanak hirdetéseket a platformon. Korábban ez a funkció csak a Facebook Power Editor eszközén keresztül volt elérhető, habár a Facebook arról számolt be, hogy azt így is hirdetők „ezrei” alkalmazták a kampányaikban.

Másképpen megfogalmazva, a mostani bejelentés azzal jár, hogy a hirdetők az egyedi közönség funkciót bármely Facebook hirdetési kezelőfelületen használhatják. Ennek eredményeképpen a kisvállalkozások is használhatják jelenlegi vásárlói listájukat, hogy elérjék őket Facebookon.

851552_566355176753233_1331993105_n

Egy szintén friss fejlemény a MailChimp támogatottá válása. Az üzletek segítségül hívhatják MailChimp listáikat is az egyedi közönség funkcióban.

Ehhez fel kell töltened a vevői információkat úgy, mint email címeket és telefonszámokat a felületre. Amint az elérhetőségek a Facebookon vannak, a közösségi hálózat lehetővé teszi neked, hogy megcélozd a passzoló felhasználókat a hirdetéseiddel, a saját honlapodon, a Facebook oldaladon vagy mobil alkalmazásban.

A Facebook két példát hoz:

  • Üzenj meglévő vásárlóknak promóciókkal és ajánlatokkal a Facebookon! Például egy helyi autókereskedő elérheti azokat az embereket, akik nála vásároltak autót egy évvel ezelőtt egy ingyenes olajcseréről szóló hirdetéssel.
  • Keress új vevőket egy adott területen, kizárva a kampányokból a már létező vásárlókat! Egy ruházati butik megpróbálhat új ügyfeleket találni a környékén azon emberek kizárásával, akik már feliratkoztak a hírlevelére.

A Facebook azt ígéri, hogy az egyedi közönségek funkció adatvédelme megfelelő. A cég szerint a funkciót specifikusan úgy tervezték meg, hogy ne ossza meg a felhasználók személyes adatait a beleegyezésük nélkül.