Manapság helytelen étkezési szokásaink sok problémát okozhatnak: elhízás vagy betegség is lehet a vége. Egy high-tech villa segítségével azonban újra fülünkben csenghet a mondat, amit talán gyerekkorunkban hallottunk utoljára a konyhaasztalnál ülve: „Ne egyél olyan gyorsan!”. A HAPIfork nevű találmány most segíthet az étkezési szokások forradalmasításában és elérheti, hogy levegőt is vegyünk két falat között – írja a TechCrunch.
A HAPIfork élmény
A HAPIfork egy háromágú villa, amely finom rezgésbe kezd, amikor kapcsolatba kerül a bőrrel, így jelezve, hogy az ajánlottnál gyorsabban falatozunk. A felhasználó állíthatja be ennek időtartamát, azaz, hogy hány másodperc teljen el két falat között.
A tesztelés során az is kiderült, hogy a béta prototípuson van még javítani: a salátaevéskor kissé összezavarodott, ugyanis az összehajtogatott lapu időnként blokkolta a fémet a bőrre való érintkezéstől. Továbbá nagy falatok esetén is gond lehet, ugyanis az ajakkal történő többszörös kontaktus miatt a villa is több harapást érzékel. A HAPIfork csapata azonban biztosította a tesztelőket arról, hogy a végleges termék egy csiszoltabb élményt fog nyújtani, amely egy weboldal/okostelefon alkalmazást is tartalmaz majd az étkezési szokások követésére és célok kitűzésére.
Az üzleti háttér
A hight-tech villa bejárta a médiát, annak is leginkább a szórakoztató köreit. Stephen Colbert amerikai showman is szentelt neki pár szót, miután bemutatták a Consumer Electronics Show-ban.
A HAPIlabs vezérigazgatója Fabrice Boutain szerint a felhasználók teljes mértékben kontrollálni tudják a harapások közötti időintervallumot vagy, ha azt akarják, hogy a villa egyszerűen monitorozza étkezési szokásaikat rezgés nélkül: „ezért hoztuk létre a HAPIlabs-et, hogy segítsünk az embereknek az életük irányításában”.
Azoknak, akik cukorbetegségtől vagy gyomorégéstől szenvednek, gyakran mondják, hogy étkezzenek lassabban, tehát van a népességnek egy jókora csoportja, akik orvosi okokból kifolyólag figyelnek oda az egyébként kontrollálhatatlan falásra. A többi HAPI vásárló pedig feltehetőleg a karcsúsodára hajt majd.
A HAPIlabs csapata szerint az orvosi kutató közösségnek is viszket a keze, hogy a felhasználói adatbázisukhoz hozzájussanak. Más mennyiségmérő termékekkel együtt, például mérlegekkel és kalóriaszámláló karpántokkal kombinálva a kutatók értékes tanulmányokat tudnának készíteni az egészséges viselkedésekről és megismerhetnék a betegségek előrejelző fontos jellemzőket – a szokásos költségek töredékéért.
A HAPIfork egy Kickstarter kampánnyal kerül nyilvánosan bevezetésre a pénzgyűjtés reményében és felhasználói közösség felépítése céljából.