A nagy social media-óriások sem maradhatnak ki az Olimpia ünnepléséről és a szurkolásból. Így készülnek az Olimpiára.
A Facebookon profilképünkkel szurkolhatunk nemzetünknek vagy ünnepelhetjük az Olimpiát. Az olimpiai képkeretnél beállíthatjuk, melyik nemzetnek szurkolunk, a grafikának pedig a méreteit is személyre szabhatjuk. Sőt, azt is megmondhatjuk, hogy profilképünk mikor váltson át az eredeti, keret nélküli képre. A keret itt érthető el.
A Facebook Live-on elérhető MSQRD-filterekkel arcunkat festhetjük át nemzetünk zászlajának mintázatára.
Az Olimpiára a Facebook egy új hírszekciót is megnyitott, ahol folyamatosan követhetjük a rendezvénnyel kapcsolatos híreket és eredményeket. A Facebook a frissítéssel leginkább azt szeretné elérni, hogy a felhasználók real time tudjanak beszélgetést folytatni a sporteseményről.
A Facebook-hírfolyamban leginkább ismerőseink posztjait és más publikus kontenteket láthatunk majd arról a sportról, ami az algoritmus szerint a leginkább érdekel minket. Ezen felül a Facebook exkluzív élő tartalommal és véleményezéssel is készül majd.
A funkció hasonlóan működik a Facebook Sports Stadium tooljához, mely egy-egy sporteseménnyel kapcsolatos beszélgetéseket gyűjti össze.
Az eléréshez a sporteseményre kell majd rákeresni, ahol várhatóan felkínálja majd a toolt.
A Google keresőjében megkönnyítette, hogy minél egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban találjunk információt az Olimpia mérkőzéseiről, versenyeiről, országairól, versenyzőiről, eredményeiről, illetve természetesen az érmékről.
Ha például rákeresünk a Rio 2016 Magyarországra, máris felkínálja a Magyarország szereplésével kapcsolatos oldalt, ahol láthatjuk a magyarokat érintő eseményeket, érmeket, legfelkapottabb sportágakat és sportolókat. Innen könnyen tovább navigálhatunk konkrét sportágakra és sportolókra.
A YouTube-bal partnerségben ezen felül a Google 60 nemzet közvetítő csatornájával szerződött le, hogy bemutathassa a verseny fénypontjait – ezeket a tartalmakat Google automatikusan kínálja majd fel minden keresési eredmény között
A Google ezen felül 15 influencerét is kiküldte a játékokra, hogy közvetítsenek.
Snapchat
A Snapchat a rekordra készülő NBC-vel kötött partneri megállapodást, hogy tartalmakat közvetítsen a játékról, ezen felül Discover oldalán külön csatornát indít az Olimpián. Ezen a játék kezdetén a BuzzFeed fog rövid klippeket és kulisszák mögötti tartalmat biztosítani, a Snapchat csapata pedig naponta fog stories-okat gyártani az NBC tartalmainak felhasználásával, illetve a sportolók és rajongók bevonásával.
Ezen felül persze érkeznek majd az olimpiai témájú filterek és stickerek is.
A Twitter felmérése szerint felhasználóinak 82 százaléka várja azt, hogy informálódjon a játékokról a platformon. A forgalom minden bizonnyal óriási lesz. A 2012-es londoni Olimpián 150 millió tweet született – és ekkor a havi aktív felhasználók száma még csak feleannyi volt a mostaninak.
A Twitter 207 új emojit vezetett be, mindegyik egy-egy a játékban résztvevő ország zászlóját és hashtaggel ellátott rövidítését mutatja – köztük van a #ROT, a menekültek olimpiai csapata is. Hogy elérjük az emojikat, csupán a három betűs rövidítést kell begépelnünk a hashtaggel, a kép pedig automatikusan a tagvégére kerül, extra karakterként.
Ezen felül további, Olimpiával kapcsolatos emojikat is használhatunk, melyek többek közt a sportágakkal kapcsolatosak.
Az Olimpia a Moments közé is bekerül, ahol az országunkkal kapcsolatos eseményeket tudjuk követni, melyek az Olimpia időszaka alatt idővonalunkon is megjelennek. De követhetjük kedvenc sportunkat és eseményeinket is, a Recap Moments-cel pedig bepótolhatjuk azokat az eredményeket és az időközben kiosztott érmeket, melyekről lemaradtunk.
A Moments posztjai ezúttal az egész esemény alatt megtekinthetőek maradnak. A funkcióban be tudjuk állítani, hogy csak egy bizonyos ország posztjait lássuk.
A Periscope-on is lesz egy Olimpiával kapcsolatos csatorna – itt a Twitter Blue Roomját fejlesztik tovább Red, White and Blue Roommá, ahol ezúttal nem celebekkel fognak interjúzni, hanem az amerikai indulókkal, ezen felül a kulisszák mögé is betekinthetünk az NBC Universal élő közvetítésével.
A Vine-on az Explore szekcióban találhatunk majd olimpiai tartalmat, illetve ha kétszer rákattintunk vagy rákoppintunk az @Olympics vagy bármelyik csapat fiókjának tartalmára, a szokásos szív helyett az olimpiai lángot láthatjuk majd.
A Twitter az Ads Managerben az Event Targeting opcióhoz minden olimpiai eseményt feltöltött, hogy a hirdető márkák könnyen elérhessék azokat a felhasználókat, aki az eseményről tweetelnek, vagy az eseményről olvasnak tweeteket. Ezzel viszont a szigorú szabályok miatt jó lesz vigyázni.
Forrás: Social Media Today