Christina Aguilera Beautiful című dala még 2002-ben jelent meg. Akkor a klipben csak olyan emberek szerepeltek, akiknek a külsejét, viselkedését nehezen fogadja el többségi társadalom, mert eltérnek az átlagtól. Olyanokról van szó, mint csókolózó meleg pár, anorexiás lány vagy fogszabályzós kamasz. A dal idén lett 20 éves, és az énekesnő úgy döntött felfrissítik a videót, aminek már az alap mondanivalója is fontos.

Az itt fentebb is látható videóban zombiként okostelefonozó, egymással nem kommunikáló gyerekek láthatók. Olyanok, akik vagy influenszernek készülve tanulják a sminkelést, vagy influenszerek által befolyásolva nem érzik magukat tökéletesnek, sőt. A végkifejlett pozitív, de nem szeretnénk lelőni mindent.

A végén üzenet is van, amiben leírják, hogy kutatások szerint az időtöltés a közösségi média oldalain kapcsolatban áll a testképzavarokkal, az önsértéssel, az evészavarokkal a gyerekek és a tinédzserek körében, és ezen változtatni kell.

Forrás: HVG