A közösségi platformoknak, miközben folyamatosan fejlődésben vannak, arra kell fókuszálniuk, hogy a lehető legjobb módon késztessék elköteleződésre felhasználói bázisukat. Ezt tartotta szem előtt az Instagram is, amikor megszüntette azt a lehetőséget, hogy az Instagram képeket a Twitter hírfolyamban lehessen megtekinteni – írja a Business2Community.
Azelőtt az Instagram a fotó tartalomnak köszönhetően forgalmat generált a Twitterre. Most fordult a kocka: a mikroblog felhasználóinak az Instagram felületére kell menniük, hogy megtekintsék a fotókat. Tehát a Twitter visz át forgalmat az Instagramra, hiszen a tartalom ott születik meg és érhető el.
Mégis úgy tűnik, hogy a Twitter került ki vesztesként ebből az ügyből. Az alábbi infografikából ugyanis kiderül, hogy az Instagram jól választott: a Twitterrel való szakítás és egyúttal a Facebook – partnerség előnyben részesítése pozitív statisztikákban is megmutatkozott.
Másképp fogalmazva: ha a cégednek döntenie kellene, hol hirdet, Twitteren vagy Facebookon, egyértelmű lenne a választás. Főleg, ha azt nézzük, hogy az Instagramon a márkahűség 35 százalékkal nőtt az utóbbi három hónapban, a követők száma pedig ugyanebben az időszakaszban 41 százalékkal.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Twitter teljes mértékben kiesett a „fotóversenyből”, hiszen a platformnak számos pozitív tulajdonsága van még. Extra lépés lesz ugyan, de továbbra is feltölthetünk fotót Instagramra, amit megoszthatunk Facebookon; majd ugyanaz a kép mehet Twitterre és az alkalmazásba épített fotószolgáltatással ismét megoszthatjuk.
Mi tagadás, bonyolítja az életet.