Igaz, egyelőre csak néhány cég tudja használni a Facebook at Work alkalmazást.

A Facebook a „munkahelyi” alkalmazását szerdán mutatta be, az app Androidon és iOS-en is elérhető, de egyelőre csak azon cégek számára nyitott, akik benne vannak a kísérleti programban.

A platform megőrzi a már ismert megjelenést, beleértve a hírfolyamot, a csoportokat, az üzenetküldést vagy az eseményeket. Ez logikus is, hiszen a Facebook at Work felhasználóinak sokkal praktikusabb, ha olyan felületet használhatnak, amit már megismertek.

facebook-at-work

A Facebook at Work alkalmazás annyival lesz másabb, hogy nem tudjuk azon keresztül kezelni a személyes profilunkat, illetve nem lesznek elérhetőek azok az ismerőseink sem, akik nem a munkatársaink – derült ki a sajtótájékoztatón. Az közismert tény egyébként, hogy a Facebook az alkalmazást már egy jó ideje használja a cégen belül.

A Mashable azt írja, hogy egyelőre nincsenek arra mutató jelek, hogy állna bármilyen üzleti modell a Facebook at Work mögött, például a reklámok még teljesen hiányoznak belőle.

facebook-at-work2

A munkahelyi Facebookról korábban itt írtunk.