Egyszer már bejelentették, hogy hamarosan jön, aztán picit elhalt az ügy, most viszont úgy néz ki, hogy januárban tényleg elindulhat a Facebook kriptovalutája, a Libra – adta hírül a Financial Times.

A Facebook újdonsága ellen sokan ágáltak, és valószínűleg ezért lesz másabb, mint ahogy azt eredetileg elképzelték. A Facebook és más óriáscégek által közösen létrehozott Libra Association, amelynek feladata a projekt felügyelete, tavasszal még a valódi valuták, köztük a dollár az euró és a font digitális úgynevezett stabilpénzes változatát akarta létrehozni, ami egy olyan kriptovaluta, aminek az árfolyama ahhoz a valutához kötődik, amelyen alapul, tehát például az euró stabilpénz változata mindig egy eurót ér. A Libra Association első lépésben állítólag most csak egyetlen valutát bocsát ki, ami a dollárhoz kötődik, de később jöhet más is.

Az indulással egyszerre (amit még nem tudnak mikor lesz pontosan) a Facebook beindítja Libra alapú pénztárcáját, a Novit is. Az alkalmazással Librát küldhetünk meg fogadhatunk, és Libra egyenlegünket a Messengerrel és a WhatsApp-pal kezeljük. Ez első kőrben csak az Egyesült Államokban és néhány dél-amerikai országban lesz elérhető.