Az év elején kezdte el tesztelni az Instagram azt az előfizetős modellt, amellyel különböző tartalomelőállítók extra bejegyzéseire lehet előfizetni. Adam Mosseri, az Instagram igazgatója akkor azt mondta, hogy ezzel is az céljuk, hogy a legjobb online hely legyenek az alkotók számára, ahol a megélhetésüket biztosítani tudják. 

Az egész lényege, hogy a felhasználók előfizethetnek az alkotókra, akik pedig közzé tehetnek olyan tartalmakat, amelyet csak előfizetők látnak, és olyanokat is, amelyeket bárki. Vagyis egyfajta extra, és ezt nem csak a sztorik esetében, de már exkluzív, hírfolyam-bejegyzésekkel is meg tudják tenni. Ezt egyébként úgy tudni, hogy a tesztben résztvevő alkotók kifejezetten kérték. Az alkotói profilokon pedig lesz egy kifejezetten a feliratkozóknak szánt kezdőlap, ahol szűrni tudják az előfizetők, hogy melyek azok a tartalmak, amiket bárki, vagy amit csak ők láthatnak. 

Az előfizetések 0,99 és 99,99 dollár között mozognak, és a profilképeken lila jelvény jelzi majd, hogy lehetőség van az alkotónál extra tartalmakat is elérni. Az exkluzív bejegyzések mellett lehetőség lesz olyan élőzések indítására is, amit szintén csak az előfizetők láthatnak, vagy 30 fős csoportos csevegésekre. 

Egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető, de Mosseri már jelezte, hogy bővíteni fogják a hozzáférők számát, ahogyan a pénzszerzési lehetőségeket is. 

Forrás: The Verge