A Kik felhasználói és a különböző márkák és szórakoztató cégek chat botjai között az elmúlt hónapokban majdnem 2 milliárd üzenet cserélődött ki.

Kik

A kanadai applikáció közleménye szerint a 20.000 bot és a felhasználók között április óta 1,8 milliárd üzenet született  – ez pedig nagyszerű hír azoknak a márkáknak, akik a szolgáltatást kihasználva szeretnék kiépíteni a kapcsolatot rajongóikkal. Eddig nagyjából 60-70 márka felelt meg minden előírásnak, hogy bekerüljön a Kik Bot Shopjában – és további 40 brand áll tárgyalásban a Kikkel.

A Kik Services elnöke, Josh Jacobs szerint a Kik botjainak egyik sikere, hogy nem statikus jelenlétet biztosít, sokkal inkább egy interaktív platform.

A siker pedig még csak a kezdet. A Kik a múlt hónapban tette lehetővé, hogy a felhasználók meghívhassák ismerőseiket egy-egy bot kipróbálására, melynek köszönhetően az egyik zombi invázióval foglalkozó játék bot feliratkozóinak száma 20 százalékkal növekedett.

A Kik sikerét és felhasználtságát a szokásos mutatók helyett olyan adatokkal méri, mint az elküldött üzenetek száma és az interakció közben eltelt idő. Az egyik filmes cég botja például átlag 15 percet töltött felhasználóival, míg más cégek felhasználóként 100 elküldött és fogadott üzenetről számoltak be.

A bot akkor sikeres, ha kommunikál, vallja Jacobs, aki szerint a chat botokkal a cégek személyiséget kapnak és egy új élmény folytán ismerhetjük meg őket, mint ha egyszerűen egy profiloldalt nézegetnénk.

A Kik felhasználóinak 60 százaléka 13 és 19 év közötti, 81 százalékuk az USA-ból származik, ezen felül a felhasználók többsége nő.

Forrás: Adweek