Tetszik? Nem tetszik? Ez van.
Évek óta kérik a felhasználók, hogy legyen végre „dislike” gomb a Facebookon. Mark Zuckerberg most bejelentette, hogy engednek a nyomásnak, és már dolgoznak azon, hogy a lehetőség minél hamarabb elérhető legyen – írja a Business Insider.
A Facebook-vezér célja persze nem az ezzel a lépéssel, hogy az emberek „lehúzzák” egymás megosztását, hanem inkább az, hogy az együttérzéseket ki lehessen fejezni – például egy természeti csapással, a mostani menekülthelyzettel, vagy családi tragédiával kapcsolatban.Azt szeretné, hogyha a „dislike” funkciója az lenne, hogy az empátiát kifejezhessük a segítségével – fogalmazott Mark Zuckerberg.
Arról már tavaly decemberben írtunk, hogy Mark Zuckerberg arról beszélt, hogy „gondolkozik” az új gomb bevezetésén, de akkor még semmi konkrétumot nem lehetett erről tudni.
Korábban pedig Bret Taylor, a Like/Tetszik gomb “atyja” nyilatkozott arról, hogy szerinte nem lesz ilyen lehetőség, ugyanis nem lehet kizárni, hogy egyesek ezt a formáját használnák ki a netes zaklatásnak, vagy egyéb negatív kritikának. Valószínűleg éppen ez lehet az oka annak, hogy Mark Zuckerberg olyan sokáig ellenállt a felhasználók kérésének.