Új közösségi oldal törhet a Facebook babérjaira, amit a világháló feltalálója, Sir Tim Berners-Lee közreműködésével álmodtak meg a készítői, és legfőbb előnye az lehet, hogy teljesen hirdetésmentes, valamit tiszteletben tartja az emberek magánéletét és védi az adataikat. Persze a Facebook is hasonló elvek mentén indult, csak aztán letértek a pályáról, de olyanoknak szánják akiknek elege van a Facebook vagy a Twitter politikai elfogultságával, azzal, ahogyan beleavatkoznak a választásokba, és nem törődnek a felhasználók adatainak védelmével. 

annie-spratt-5psjeebvp9o-unsplash.jpg

A MeWe eleve anti-Facebooknak hívja magát, és az iparág első adatvédelmi törvényjavaslatát ajánlja, ahol a felhasználók teljes kontrollt kapnak arra vonatkozóan, hogy milyen adatokat kell megadni, és mit gyűjt róluk az oldal, felügyelik a feedjüket, vagyis nem algoritmusok határozzák meg, hogy mi az, ami nagyobb valószínűséggel kerül eléjük, és ellenőrizhetik azt is, hogy az ígért adatvédelmi irányelveket betartják-e, vagyis összességében teljes átláthatóságot ígérnek a felhasználóknak. 

A MeWe már az általuk javasolt szabályzat szerint működik, ennek a leglényegesebb pontjai, hogy 

  • nem tekintik sajátjuknak a személyes adatokat és a feltöltött tartalmakat, kifejezetten hangsúlyozzák hogy az továbbra is a felhasználóé marad;
  • soha nem kerülhet a felhasználó elé targetált, harmadik féltől származó hirdetés, mert szerintük ez hátborzongató;
  • ellenőrizheti a hírcsatornája és a kommentek megjelenéseinek a sorrendjét, a csatornákat ráadásul nem is szűrik;
  • ellenőrizheti, ki fér hozzá a tartalmakhoz;
  • nem adják el a személyes adatokat;
  • nem használnak arcfelismerő technológiát;
  • bárkinek joga van bármikor törölni a fiókját, előtte a feltöltött tartalmakat magával vinni. A törlés pedig tényleges törlés jelent, nem maradnak meg az adatok és a feltöltött tartalmak a szerveren;

Mark Weinstein, a MeWe alapítója és vezetője, elmondta, hogy szerinte az emberek adatai és profiljai nem portékák, amik marketingesek, politikusok vagy hirdetők kezébe kerülhetnek. A MeWe most 8 millió felhasználót tud maga mögött, a terveik szerint ez a szám 2020 végére 40 millióra emelkedik majd. 

Forrás: Forbes