hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Brittany Dawn Davist, aki az egészséges életmódot és a kereszténységet hirdeti követőinek, beperelte Texas állam, mert az ígért személyre szabott étkezési tervekről kiderült, hogy egyáltalán nem szabták személyre, a személyes konzultációk pedig sosem valósultak meg. 

Az influenszer azt ígérte, hogy segítenek a teljesen személyre szabott életmódváltásban, és “minden lépésnél ott lesznek”, de azok, akik befizettek, kaptak egy általános menüsort és edzéstervet, ezzel pedig a vád szerint megtévesztette a fogyasztóit. 

A nőnek közel egymillió követője van, testépítő és szépségversenyeken vesz részt, vállalkozását pedig 2014-ben indította, azt ígérve, hogy holisztikus megközelítéssel lehet nála életmódot váltani, ami a változatos diéta, a hatékony edzések, a kiegyensúlyozott életvitel, és a közösség támogatásából tevődik össze. 92 és 300 dollár között árulta a diétaterveket, és külön összegért lehetett konzultációt kérni. Mikor a közösség támogatása közben az egymással beszélgető ügyfelek rájöttek, hogy ugyanazt a tervet kapták, és ezt szóvá tették, a bejegyzéseiket törölték. 2019-re állt össze elég csalódott ügyfél, hogy jogi lépéseket tegyenek. 

Davis először közzétett egy bocsánatkérő videót, majd törölte azt. A hatóság közbelépése miatt most már nem lehet edzéstervet vásárolni, viszont a becsapott embereket azóta sem kártalanították, bár néhányan azt állítják, hogy teljes titoktartási szerződésért cserébe felajánlottak nekik részleges vagy teljes pénzvisszafizetést. 

Az influenszer azóta az életmód és a vallási tartalmak felé fordult. Most keresztény lelkigyakorlatokat szervez Texas különböző városaiban, és 125 dollárt kér a belépőért.

Forrás: The Guardian