hirdetés

Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással! Használd az AI tudását az üzleti sikerhez! Profitnövelő ötletek egyetlen kattintással!

Kizsákmányolás és rossz mentális munkakörülmények miatt perli egy kenyai férfi a Metát, és a vállalattal szerződésben álló Samát. Utóbbi a Meta alvállalkozója, ők végzik a tartalmi moderálás egy részét a közösségi oldal számára. Daniel Motaung azt mondja, hogy óránként körülbelül 2,20 dollárt, azaz nagyjából 800 forintot kapott a munkájáért, amely során gyerekbántalmazásokat és lefejezéseket kellett néznie. Azt mondja, hogy az álláshirdetésekben szó sem volt ilyen jellegű tartalmakról, és megfelelő segítséget sem kapott, hogy a mentális egészségét megóvja. 

Nairobi

A Meta nem kívánta közvetlenül kommentálni a keresetet, de korábban azt mondta, hogy „komolyan” veszi a felelősségét a tartalmat áttekintő emberek iránt, és megköveteli partnereitől, hogy „iparágvezető fizetést, juttatásokat és támogatást nyújtsanak”. Nem ez az első eset hogy alvállalkozók alkalmazottai a munkakörülményekre panaszkodnak. 

A Facebook több ezer moderátort alkalmaz a felhasználók vagy mesterséges intelligencia-rendszerek által megjelölt tartalmak áttekintésére, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az sérti-e a platform közösségi szabványait, és szükség esetén eltávolítsa azokat.

Montaung azt mondja, hogy a legelső videók között, amit a munkábaállása során végig kellett néznie, egy élőben közvetített lefejezés szerepelt. Úgy jellemezte a munkáját, hogy olyan, mint egy horrorfilm. Gyakran vannak olyan álmai, amelyben ő az áldozata mindannak, amit munka közben lát. A férfit Dél-Afrikából toborozták és szállították Kenyába, ahol rossz munkakörülmények között tartották, és esélye sem volt kilépni. Szerinte ez az embercsempészet vádját is kimeríti. 

A Sama viszont úgy gondolja, hogy a hirdetésekkel nem vertek át senkit, munkaerő minden tagjának versenyképes bért, juttatásokat, előrelépési lehetőséget, valamint erőteljes mentális egészségügyi és wellness programot biztosított.

Forrás: BBC