Persze nem lehet azt mondani, hogy itthon nem lenne igaz, hogy a nagyszülők is előszeretettel használják a Facebookot, de azért csak elvétve lehet találni olyan nyugdíjas influenszereket, akik a nyugdíjas réteghez szólnak.
Dél-Koreában viszont a gazdasági szereplők felismerték, hogy az 50+ felhasználók kifejezetten fontos célcsoport lehetnek, hiszen ők azok, akik hajlandóak költeni, és kifejezetten keresik a divat- és szépségápolási termékeket. Az elöregedő társadalomban egyre sikeresebbek azok a tartalomelőállítók és márkák is, akik felismerik, hogy erről a korosztályról butaság lemondani és úgy tenni, mintha ők már nem is számítanának. A felismerésnek és ezzel együtt a szépségideál teljes átalakulásnak pedig a közösségi oldalak a legfőbb mozgatórugói.
A Vouge Korea főszerkesztője azt mondta a New York Timesnak, hogy bár az egész világon alulreprezentált ez a korosztály a szépség- és divatiparban, de úgy látja, hogy a koreai példa pozitív irányba mozdíthatja elő ezt az ügyet, és sokat lazít az életkorhoz kapcsolt, eddig meglehetősen szigorú normákon is, és figyelemreméltó, hogy az idősebb korosztály is megállja a helyét a fiatal modellek világában.
“Nem a ráncnélküli arcbőrtől leszek fiatalos, hanem attól, hogy képes vagyok legyőzni az öregedéssel kapcsolatos félelmeimet, és új dolgokat próbálok ki” – írja az egyik 74 éves, és eléggé népszerű influenszer. Nem is feltétlenül az a céljuk, hogy a fiatalok az ő arcápolási szokásaikat kövessék, vagy tőlük lessenek el sminktrükköket, sokszor csak annyi, hogy megismerjék a történetüket, vagy szimplán csak jól szórakozzanak. Elmondásuk szerint Koreára ugyanis még mindig túlságosan jellemző az a gondolatmenet, hogy egy nő bizonyos kor felett már nem is nő. A fiataloknak pedig tetszik az a fajta szabadság, hogy ezek a nagymamák nem törődnek ezzel, a szenvedély, amivel élik az életet, ahogyan élveznek egy sminket. Egyre többen csatlakoznak a TikTokhoz is, és bár még mindig ritka, de egyre több márka gondolja úgy, hogy például a ruháikat idősebb modelleken is bemutatják.
Forrás: NY Times