Az Instagram is jobban tudja majd nálunk, hogy mi is érdekel minket.

Fontos változásról tett bejelentést az Instagram: a Facebookról jól ismert algoritmust beveti az alkalmazás a saját hírfolyamában is. Vagyis ezentúl nem időrendi sorrendben látjuk az általunk követettek megosztásait,  hanem az Instagram algoritmusa szelektál majd, hogy mit mutat meg nekünk.

Persze a hivatalos blogban nem fogalmaznak ilyen nyersen, ott azzal kezdik a hírt, hogy a felhasználótábor növekedése miatt egyre több posztról maradunk le, nehéz lépést tartani a rengeteg megosztással. És ebből már következik is a változás bejelentése, hogy igazából ez értünk van és nem ellenünk, hogy az olyan posztokról ne maradhassunk le, amelyek valószínűleg (vagy legalábbis az algoritmus szerint) minket érdekelnének. Azt is hozzáteszik, hogy egyébként nem fognak bizonyos megosztások „eltűnni”, csak más lesz a sorrend, így elképzelhető, hogy valakinek a fotóját meg tudjuk majd nézni, csak sokat kell hozzá görgetni a hírfolyamban.

instagram-alkalmazas

A felhasználóknak persze finoman szólva sem tetszik a húzás, és ezt ki is fejezik, a Twitteren például a #RIPinstagram hashtaggel fejtik ki erről a véleményüket.

A Twitter hasonló változást vezetett be körülbelül egy hónapja, igaz, ők meghagyták a felhasználóknak a választás lehetőségét, ugyanakkor az ő lépésük sem aratott osztatlan sikert. A Facebook pedig 2009-ben vezette be a hírfolyamába az algoritmust, amin szintén rengetegen felháborodtak, de muszájból megszokták. Sőt, azért még így is elég népszerű az oldal, a magyarok például átlagosan 86 percet töltenek rajta naponta, világszerte pedig már több mint 1,5 milliárdnyi felhasználója van a Facebooknak.

A Facebook tulajdonában lévő Instagram biztosan hatékony és profi algoritmust kap, bár az is biztos, hogy nem máról holnapra jön a változás. Az algoritmus bevezetésére még néhány hónapot várni kell – ígérik.

További izgalmas kérdés az, hogy ez az egész mit is jelent majd az Instagramon jelen lévő cégeknek, márkáknak. Ők eddig valószínűleg nyugodtak voltak, hiszen a követők nagy valószínűséggel látták a posztjaikat, még akkor is, hogyha interakcióba nem léptek velük. Most viszont kiszámíthatatlan, hogy mennyi emberhez is jutnak el a posztok. Éppen ezért már most érdemes lesz átgondolni a stratégiát, és – ha ez eddig nem lett volna cél – minél több olyan tartalmat kell előállítani, amelyek bármiféle interakciót kiváltanak a célközönségből. Ha ugyanis a majd megjelenő algoritmus azt fogja látni, hogy az adott márkára az adott felhasználó gyakran reagál, akkor vélhetőleg úgy fogja értékelni, hogy az a csatorna érdekli a felhasználót, és nem fogja „eldugni” előle a posztokat a hírfolyam aljára.