Több mint 400 ezer URL-t vett ki a Google a keresőjéből a felhasználók kérésére.

A Google Spanyolország, valamint az AEPD és Mario Costeja González között lezajlott per során az Európai Bíróság 2014. májusi döntésében úgy határozott, hogy a magánszemélyeknek jogukban áll, hogy a Google-hoz hasonló keresőmotoroktól a róluk szóló bizonyos találatok eltávolítását kérjék. A Bíróság úgy határozott, hogy a keresőmotoroknak minden magánszemély által benyújtott eltávolítási kérelmet meg kell vizsgálniuk, továbbá hogy az adott keresőmotor csak akkor folytathatja bizonyos keresési eredmények megjelenítését, ha ahhoz közérdek fűződik.

google-felejtes-joga

Ezt a törvényt azóta a felejtés jogaként is emlegetik, és már az első pár napban ezrek rohamozták meg a céget, hogy töröljenek linkeket a találati listából.

A Google most közzétette országokra lebontva, hogy mennyi kérelmet kaptak, és ebből mennyit fogadtak el, vagy éppen utasítottak el az elmúlt másfél évben.

Ha az Európai Unió országait nézzük, akkor az derül ki, hogy összesen 348 085 kérelem érkezett be a céghez, amelyek 1 234 092 link eltávolítására vonatkoztak. Ebből végül 441 032 URL-t távolítottak el, ami az összes kérelem 42 százalékát teszi ki.

Természetesen meg lehet nézni, Magyarország vonatkozásában mi a helyzet. Tőlünk 3128 kérelem érkezett a keresőóriáshoz, 11 613 URL-re vonatkozóan. Ezeknek csupán a 29,5 százalékát távolította el a Google a keresőjéből, ami 2981 linket jelent.

De mégis, miket távolítottak el?

A Google jelentésében konkrét példákat is olvashatunk arról, miket töröltek a keresőből – persze név nélkül. Magyarországról például érkezett egy olyan kérelem, amiben egy magas rangú köztisztviselő azzal fordult hozzájuk, hogy távolítsanak el olyan, a közelmúltban megjelent cikkeket, amelyek egy több évtizedes büntetőítélettel foglalkoznak. A cikkeket nem távolították el a keresési eredményekből.

Svédországból pedig egy nő adott be egy olyan kérelmet, aminek a lényege az volt, hogy a Google távolítson el olyan oldalakat a keresési eredményekből, amelyeken megjelenik az ő címe. Ennek a Google eleget is tett.

További érdekes részleteket ide kattintva olvashatsz.