Először is azt kell elmondanunk, mi az a Google Duplex, mivel ez Magyarországon még annyira nem egyértelmű, lévén erősen a Google Asszisztensre épül, ami magyar nyelven még nem elérhető.

Szóval Google Duplex gyakorlatilag helyettünk foglal szolgáltatásokat mindenféle dologra, legfőképpen étterembe. Rányomunk, hogy szeretnénk elmenni ebbe és ebbe az étterembe, a Duplex pedig felhívja az éttermet, akik még azt sem tudják feltétlen, hogy a mesterséges intelligenciával beszélgetnek, bár ez leeshet neki, mikor úgy szól bele valaki a telefonba, hogy “Hello itt a Google”. Ez a szolgáltatás 2018 óta megy az Egyesült Államokban, illetve később becsatlakozott az Egyesült Királyság is.

Voltak vele problémák a kezdeti időben, ugyanis alapvetően úgy megy a hívásvonal, hogy a mesterséges intelligencia megnézi foglalható-e online hely az adott étteremben, aztán ha nem, akkor elkezd valódi hívást kezdeményezni, és itt jött be a probléma, mikor hús vér embernek kellett közbeavatkozni, mert belegabalyodott a program a foglalásba.

Most viszont továbblép a Duplex, ugyanis mostantól már mozijegyet is lehet vele vásárolni, továbbra is csak Angliában és az USA-ban. Persze ez még mindig nem küszöböli ki azt, amikor a hívott fél azt hiszi szórakoznak vele, de mivel ezek a mozik fel lesznek készítve, hogy ilyen hívást is kaphatnak, így valószínűleg kevesebb lesz a mérgesen vonalat bontó ember.

Mi pedig továbbra is rettenetesen várjuk, hogy végre magyarul is lehessen használni a Google asszisztensét, vagy az Apple Sirijét.

Forrás: The Vergre