Heteken belül a lájkon kívül további öt érzelmet ki tudunk majd fejezni.
Azt már hónapok óta tudjuk, hogy a Facebook új, érzelmek kifejezésére alkalmas gombokat vezet be, így egy-egy állapotmegosztásra már nem csak lájkkal lehet majd reagálni. Az első tesztidőszak alatt októberben az újdonság csak az ír, illetve a spanyol felhasználóknál jelent meg, később Chilében, Portugáliában, a Fülöp-szigeteken, majd Japánban is felbukkant, de most úgy tűnik, végre már csak néhány hét, és világszerte kipróbálhatják az új lehetőségeket a felhasználók. A sajtóértesüléseket a Facebook termékigazgatója, Chris Cox is megerősítette a Bloombergnek.
A Facebookot már 1,6 milliárdnyian használják, akik naponta hatmilliárdszor kattintanak a lájkra – ez még a napi Google-keresések számát is meghaladja.
A korábbi értesülésekhez képest egyetlen egy reakció maradt ki végül, a „yay” nevű, mert a felhasználók nem látták az értelmét. De még így is lehet válogatni, hiszen lesz lájk, dühös, szomorú, meglepődött, nevető, valamint szeretet kifejező hangulatjel.

Ezek jönnek a „yay” kivételével.
Hogy ne legyen túl zsúfolt az oldal, ezért az állapotmegosztásoknál nem bukkan majd elő egyszerre az összes reakció. Csak a már megszokott, felfelé mutató hüvelykujj marad látható, amit hosszan kell nyomni ahhoz, hogy a többi is megjelenjen.
Az egyik, általunk kezelt Facebook-oldal statisztikájában egyébként már pár hete felbukkant az újításokra való utalás, hogy ez valószínűleg hogy néz majd ki az elemzéseknél.