November 8-án a Café Communications, valamint a közép-és kelet-európai, független reklámügynökségeket tömörítő hálózata, a weCAN Varsóban mutatta be éves reklámpiaci jelentését, a CANnual Reportot, ami immár negyedik alkalommal elemzi a kommunikációs szektor legújabb regionális trendjeit, és Magyarországot illetően is érdekes adatokat tartalmaz.
A visegrádi négyek közül egyedül Lengyelország múlta alul korábbi eredményeit. Csehországban és Szlovákiában is erősödésről számoltak be a piaci szereplők, hazánkban pedig markánsan, 17 százalékkal nőtt a médiapiac tavaly az egy évvel korábbi szinthez képest. Nálunk a legnagyobb megrendelő az állam volt, amely közel 32 millió eurót költött reklámokra, és ez az összeg duplája, amit a sorban mögötte álló Magyar Telekom fizetett ki nettó értéken a hirdetésekért (közel 15 millió euró).
Magyarországon a hirdetőkért folyó párharcban a tévé és az online közül az utóbbi áll inkább nyerésre, de a televízióknak sincs igazán oka panaszra. A digitális költések két éve lekörözték a televíziót, és az online fogyasztás továbbra is folyamatosan nő. A lakosság magasabb státuszú tagjainak már több mint 90 százaléka naponta internetezik. Az ebben a szegmensben keletkező hirdetési bevételek 53 százalékát pedig a külföldi tulajdonban lévő felületek, a Facebook és a Google szerezték meg.
Annak érdekében, hogy a reklámgazdaságot jóval összetettebb módon tudjuk értelmezni, a CANnual Report szerzői felállították a weCAN rangsort, amely évről évre a 15 közép-kelet-európai ország reklámpiacának teljesítményét hasonlítja össze az egy főre jutó hirdetési kiadások százalékos összevetésével, az adott ország egy főre jutó, nominális GDP-jére vonatkoztatva.
Ez alapján az derül ki, hogy Magyarország egy helyet javítva most a második helyet foglalja el (Csehország mögött), és az egyik legerőteljesebben növekedő reklámpiaccal rendelkezik a régióban.
Forrás: Café Communications