Miután Az USA-ban (sőt, már közben Ausztráliában is) egyre több bohócészlelés történik (oké, ezt megmagyarázzuk: emberek ijesztő bohócoknak öltöznek be és embereket ijesztegetnek a sötétben rájuk merevedve, néha fegyverrel a kezükben) lassan a jelek szerint a marketingszakmának is hátat kell fordítani a bohócoknak az USA-ban.
Vagyis ha valaki bohócfigurás hirdetésekkel akarja feltölteni a hírfolyamot, vagy bohocós popup adokat készít, inkább most hagyja abba amit csinál.
Hiszen így tesz a világ egyik legismertebb cége, a McDonald’s is, ami egyik fő szimbólumát kénytelen pihenőre vonni. Az 1963 óta főmunkaidőben dolgozó kabalafigurát, Ronald McDonaldot a cég 2014-ben barátságosabbá varázsolta, ám jelenlegi körülmények között a vállalat úgy gondolja, hogy bohóckodni most nem a legjobb ötlet.
A cég egy sajtóközleményben fejtette ki, hogy egy ideig csökkenti Ronald megjelenésének arányát – így a nyilvános közösségi megjelenésekből most egy ideig kimarad szegény bohóc.
Forrás: Adweek