Nemrég fülelték le Trandon Shavert, aki „Pirate” álnéven egy hagyományos befektetési pilótajátékot hozott létre, csak éppen bitcoinban gyűjtötte a pénzeket és ezzel mintegy 4,5 millió dollár értékben károsította meg ügyfeleit. Az esetet követően ismét felélénkültek a Bitcoin megbízhatatlanságát hangsúlyozó vélemények. Ugyanakkor a digitális pénznem valódi ismerői éppen az ellenkezőjét látják az eset kapcsán.

„Maga a Bitcoin-rendszer, mint tranzakciós felület kifogástalanul működik, ez független attól, hogy egy teljesen hétköznapi, évszázadok óta ismert átverési modellt valósított meg valaki ezen keresztül. A hiszékenység ellen ugyanis a Bitcoin sem orvosság” – mutat rá Blummer Tamás, a Magyarországon bejegyzett, Bitcoin-alapú fejlesztésekre specializálódott Bits of Proof Zrt. vezetője. „Egyébként az illetőt először 2011 júliusában láttuk bennfentes fejlesztői fórumokon felbukkanni, és mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy nem kóser üzletet ajánl. Megvezethető követőkre csak azután lelt, hogy egyre népszerűbb lett a digitális valuta mint spekulációs célú befektetés.”

bitcoin_2

Az eset másik érdekessége, hogy Trendon Shaver elfogása kapcsán az Amerikai Tőzsde- és Értékpapírfelügyelet (SEC) kiadott egy állásfoglalást, amiben voltaképpen azt vallják be, hogy nem okoz nekik nagyobb fejtörést egy Bitcoin alapon elkövetett tranzakciós visszaélés, mint a hagyományos banki műveletek. Andrew M. Calamari, a SEC New York-i irodájának igazgatója a hivatalos közleményükben megerősíti: „A SEC számára nem jelent nehézséget a csalók felderítése, még a Bitcoin rendszerben sem”.

Blummer Tamás egyúttal arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen esetek nem szabad, hogy eltántorítsák a Bitcoin felfedezésétől a vállalkozó szelleműeket: „Ha megvan az eszköz, hogy kiszűrjék a csalókat, akkor csupán a csalás lehetősége miatt nem kellene megfosztani egy pénzügyi innovációtól az embereket, amely olyan pénzhasználatot biztosít, ami a jelenleginél olcsóbb, gyorsabb és minden ellenkező állítással szemben biztonságosabb is.”