A Honey Maid ismét dokumentarista stílusban forgatta le kisfilmjét.

Még tavasszal írtunk a Honey Maid reklámjáról, amiben egyedülálló, meleg, valamint punk apukákat ismerhettünk meg. A vállalat újabb, rendhagyó kisfilmet forgatott arról, hogy nincs olyan, hogy “normális család”.

Ebben a mostani reklámban egy Isaac nevű kisfiút ismerhetünk meg, akiknek a szülei elváltak, majd újraházasodtak. Annak ellenére, hogy a közvélemény alapján egy megtört, “csonka családban” nevelkedett srácot kellene látnunk, Isaac elmondja, hogy két anyukája és két apukája van, és például az apukái közötti különbséget annyiban látja, hogy az egyiknek fekete-, a másiknak barna haja van.

A szülőknek nagyon jó a kapcsolatuk egymással, és Isaac nem szenvedte meg a válást. Mivel a vér szerinti, és a mostoha szülei is törődnek vele, igazából elmondható, hogy pozitívan jött ki a történetből, hiszen olyan pótanyát, pótapát kapott, akik elhalmozzák őt a szeretetükkel. És ennek kell lennie a legfontosabbnak, hogy a gyerek szeretetben nőjön fel.