Az ismerőseink véleménye alapján tájékozódhatunk arról, milyen helyek vannak a környékünkön – röviden összefoglalva ezt tudja a Facebook újítása a hírfolyamban, ami a Place Tips névre hallgat.
Nem ők találták fel a spanyol viaszt, a Foursquare pontosan ugyanezen elv alapján működik.
Most gördült ki a Facebook újítása, a Place Tips, igaz, egyelőre csak az iPhone alkalmazásban érhető el. A Place Tips kísértetiesen hasonlóan működik, mint sokak kedvenc alkalmazása, a Foursquare.
Vagyis ha bekapcsoljuk az alkalmazásban a helymeghatározást, akkor a Facebook a tartózkodási helyünknek megfelelően felajánl olyan helyeket, amik a környékünkön találhatóak. Ezekről pedig egy kattintással olyan információkról tájékozódhatunk, mint például a nyitva tartás, vagy az ismerőseink véleménye, osztályozása, de a közelgő eseményeket is megnézhetjük.