Mostantól a Snapchat lehetővé teszi, hogy a tartalomelőállítók megmutassák hányan iratkoztak fel rájuk. Ez az első olyan alkalom, hogy ilyen adatokat nyilvánosságra lehet hozni a Snapchat háza tájáról. A tartalomelőállítók nagyon örülnek a változtatásnak, a közlemény szerint eleve ők kérték már egy ideje a Snapchatet, hogy legyen módjuk valamilyen úton-módon megmutatni, hogyan növekszik a követőbázisuk.  A számláló mutatását a felhasználó dönti el, hogy nyilvánossá teszi-e. 

A tartalomelőállítók szerint ennek kifejezetten hasznos szerepe lesz abban, hogy több márkaegyüttműködést tudjanak tető alá hozni. Az eddigi gyakorlat az volt ugyanis, hogy egyesével kellett megérdeklődni a követőszámot, és sokszor csak következtettek abból, hogy például kinek hány követője van Instagramon. A Snapchat pedig azt várja ettől az újítástól, hogy egyre több influenszer jelenik majd meg az ő platformjukon is, és a márkák is többet hirdetnek majd. 

Forrás: The Verge