Az Európai Bizottság szerint visszaélt a piaci fölényével a keresőóriás.

Már öt éve tart a vizsgálat a Google ellen, aminek a lényege, hogy kiderüljön, versenyellenes magatartást folytatnak-e. A hivatalos döntés szerdán született meg az ügyben, ami szerint a cég visszaél a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével, hogy saját kereskedelmi szolgáltatását juttassa előnyhöz – írja a Reuters.

A bizottság úgy találta, hogy a Google szisztematikusan a saját szolgáltatását részesíti előnyben az általános keresési találatok között a kereskedelmi jellegű kereséseknél. Bár önmagában nem lenne jogellenes a domináns piaci helyzet, az Európai Bizottság véleménye szerint a Google az fölényét úgy használja ki, hogy az internetes kiskereskedelmi piacon is előnyhöz juthasson. Így például az, hogy a Google Shopping a találati listában kiemelt helyet foglal el, így a versenytársaknak hátrányt okoz.

http://www.dreamstime.com/stock-image-censorship-concept-image23701791

A cég most tíz hetet kapott arra, hogy hivatalos álláspontot alakítson ki. Ha a bizottság bírságot szab ki a keresőóriásra, akkor az az uniós jog értelmében akár a 66 milliárd dolláros forgalmú cég bevételeinek a 10 százalékát is elérheti.

Az Android is a középpontban

Ezzel párhuzamosan a Google operációs rendszerét is vizsgálják Brüsszelben, aminek az áll a középpontjában, hogy az Androiddal kapcsolatos megállapodások révén történt-e versenykorlátozás, vagy visszaéltek-e a piaci helyzetükkel úgy, hogy a saját alkalmazásaiknak kizárólagosságot biztosítottak. Vagyis például olyan megállapodások születtek, amelyek szerint csakis a Google saját appjait lehet előre telepíteni a készülékekre.

Ennek az eljárásnak még nem tudni, mikor lesz vége, határidő ugyanis nincs megszabva.