Mark Zuckerberg azt szeretné, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy metaverzumot épít, ezért szeretné, ha ez a cége nevében is visszaköszönne. Egyébként is teljesen megújítaná a márkát, és szeretné, ha nem csak egy közösségi platformként tekintetének a cégre, hanem metaverzum vállalatként. 

Az elképzelés mögött valószínűleg azt is sejteni lehet, hogy a nagyszabású jövőbeli terveknek és a metaverzumnak nem igazán tesz jót, hogy itt a valódi világban is elég sok támadás éri mostanság a Facebookot. 

Egyébként nem ők lennének az első olyan nagy tech vállalat, akik ha nem is a szolgáltatásaikban vagy a márka nevében, de a cégstruktúrában nevet váltanak. Ha azt mondjuk, hogy Alphabet, akkor csak kevés ember tudja, hogy a Google 2015-ben átszervezte az egész céges struktúrát és a holding neve Alphabet lett. 

Ha a Facebook hasonlóan egy teljesen új nevet ad a holdingnak, és azt a céget kezdené vizsgálni az amerikai Kongresszus vagy jogi szervezetek tiltakoznának ellenük, sokkal nehezebb lenne az emberek fejében is összekötni, hogy tulajdonképpen arról az alkalmazásokról van szó, amelyet naponta használnak. Ugyanakkor van abban logika, hogy az egyre szélesedő portfóliót a különböző közösségi, üzenetküldő platformokkal, fizikai termékekkel és majd a metaverzummal egy teljesen külön gyűjtőnév és brand alatt kezeljék. 

Forrás: The Verge