A tartalomgyártók nem tudhatták, mitől sikeres egy-egy képük, videójuk, és ehhez a sikerhez ki (vagy mi) járult hozzá. Mostanáig.
A Facebook változtat ezen a helyzeten, mélyebb betekintést nyújtva a tartalomkészítőknek, hogy tisztán és világosan láthassák, miképp aktivizálják magukat a felhasználók egy-egy videónál, illetve mitől terjedhetnek „vírusszerűen”.
De mivel is egészülnek ki az eddigi riportok?
– Jövő héttől a 30 másodpercnyi megtekintésre, az átlagos megtekintési időre, valamint további részletekre vonatkozó adatokat csak az videó készítői láthatnak.
– Búcsút inthetünk a perc alapú és a 10 másodpercnyi megtekintéseknek, valamint a videó hangjára vonatkozó mérőszámoknak is.
– Az oldalak által korábban közzétett videók ismételt megosztásáról azonban új információkat kapunk: a nézőket demográfiailag és általános tartózkodási hely alapján is vizsgálhatják.
– Az ismételt megosztások napi megtekintéseit szintén láthatjuk, emellett összehasonlíthatják az organikus és a fizetett elérést.
– A kreátorok sem fognak csalódni: még ebben a hónapban látni fogják ugyanis, melyik oldal osztotta meg videójukat és a hozzá kapcsolódó összes elérési, aktivitási adatot.
A tesztüzem alatt számíthatunk kisebb tökéletlenségre, de természetesen ez idő alatt mindet javítani fogja a kék óriás.
Ahogy a Facebook lendületet adott a videók terjesztésének, úgy parancsolt megálljt a kompromittáló fotóknak:
Forrás: We Are Social Media