Arról már írtunk itt a Marketing Morzsákon, hogy a Facebook és társult platformjainak hétfői, hatórás leállása a cégnek 7 milliárd dollárba került, legalábbis ennyit veszítettek a tőzsdén ezidő alatt. Sam O’Brien, az Affise marketingvezetője ennél tovább ment, és részletezte, mekkora veszteséget termelt a világ legnépszerűbb közösségi oldala.
„A múlt éjszakai üzemszünet becslések szerint 17 millió dollárba került óránként, tehát összesen körülbelül 102 millió dollárba, és ha megnézzük, hány vállalkozás használ hirdetéseket a platformon, ez aligha meglepő!” – mondta O’Brien.
A platformok tegnapi kimaradása globális pánikot váltott ki nemcsak a felhasználók körében, akik elveszettnek érezték magukat a profiljuk nélkül, és nem tudtak kommunikálni a hozzájuk legközelebb állókkal, hanem súlyos hatással volt a vállalkozások millióira is, akik nem tudták végrehajtani a tervezett tevékenységeiket.
O’Brien elmondta, hogy jelenleg havonta több mint 4 millió vállalkozás használja az Instagram-történeteket, és ez a szám rohamosan növekszik. Ezek a cégek tegnap nem tudtak elérni a felhasználóikhoz, és ezáltal anyagi kiesést könyvelhettek el.
„A Facebook a digitális hirdetések 9 százalékát teszi ki, a közösségi média marketing viszont már 92 százalékban a Facebookon történik. Nem kétség, hogy sok marketinges megkönnyebbülten lélegzett fel ma reggel, hogy a kiesés nem tartott tovább hat óránál” – mondta O’Brien.