Egyre több ismert és ismeretlen nő oldalán jelenik meg egy fekete-fehér portré azzal, hogy elfogadták a kihívást, de azt csak kevesen írják meg, illetve csak a hashtagek alapján lehet kitalálni, hogy egészen pontosan milyen kihívásról van szó. 

A résztvevő nők egymást bátorítják, a kihívás lényege, hogy az erős nőkre hívja fel a figyelmet, és arra, hogy a női társadalom bátorítja egymást. A #challangeaccepted hashtagre már 3 millió találat van az Instagramon, pedig sokan nem is használják. Az Instagram szóvivője is arról beszélt, hogy egyre többen vesznek részt, és ha nem is használják a hashtageket, de mind bátorító üzeneteket és képaláírásokat írnak, ahol a nők éltetik egymást. 

A kihívás egyre gyorsabban terjed, az emberek sokszor megjelölnek egy-két olyan nőt, akikre kifejezetten felnéznek.

Nem ez az első eset, hogy a feket-fehér portrék valamilyen jó ügyet támogatnak, 2016-ban például a rákmegelőzésére hívták fel a figyelmet. 

A mostani kihívás összefüggésben lehet azzal, hogy Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselőnő felszólalt az Egyesült Államok képviselőházában, miután a floridai republikánus Ted Yoho kibaszott kurvának nevezte őt. Bár az esetet egy újságíró is hallotta, Yoho tagadta, hogy ilyet mondott volna, és azt mondta, hogy neki lányai és felesége van. Cortez szerint pont ez a probléma, 

Nem engedhetem meg az unokahúgaim miatt, a kislányok miatt, akikhez hazajárok, nem engedhetem meg a verbális és még rosszabb zaklatások áldozatainak, hogy azt lássák, hogy a Kongresszus elfogadja ezt, mint egy jogos kifogást, mint egy bocsánatkérést, és hogy elfogadja a csendet, mint az elfogadás egy formáját – mondta Cortez. 

Forrás: NY Times