Erre a kérdésre kereste a választ a tudomány, miközben azt is megválaszolta, hogy a bagolyfecskefélék a legnépszerűbbek a közösségi oldalakon, amiket egykoron még a világ legszerencsétlenebb külsejű madaraként tartottak számon, mert szinte már antropomorf arcvonásaival semmilyen más madárfajtához nem hasonlítható, ráadásul elég ritka is. 

20 ezer madár fotóját tartalmazó adatbázist vizsgáltak meg a kutatók, Katja Thommes vezető kutató, a németországi Konstanz Egyetem pszichológusa pedig azt mondta, hogy ornitológusok és hobbi madárimádók mindig lájkokkal szórják meg a képeket, amiken ezek a madarak szerepelnek. De a színes tollazat is sokat dob a madarak megítélésén a közösségi oldalakon, és például a bankafélék koronaszerű fejtollai is mindig sok lájkot zsebelnek be. 

A tanulmány meglepő észrevétele, hogy bár az emberek az utazási témáknál imádják a kék tengerpartokat, a tengeri madarak már sokkal kevésbé vonzóak. A népszerűségi lista végén pedig a szalonkafélék, osztrigacsapók, gólyák és a keselyűk állnak. Ugyanakkor nem mindig a legszebb a legnépszerűbb a közösségi oldalakon.

Graeme Purdy természetfotós szerint az olyan állatokra jön a legtöbb like, amik bújósak, aranyosak, valami emberszerűt csinálnak a természetben, és azok, amiknek nagyon nagy szemei vannak. Általában imádják a nagymacskákat és az elefántokat, de például egy mongúz hidegen hagyja a követőit, vagyis szerinte a képek és az állatok nagyszerűsége valamint a lájkok száma nincs összefüggésben

Forrás: BBC