Nagyobb bevételt és nyereséget várt a Netflix, de nem teljesítette, sőt, jóval kevesebb új előfizetőt szerzett a világ legnagyobb streamingszolgáltatója, és ezzel csalódást okozott a befektetőknek. Emiatt a cég árfolyama 11 százalékot zuhant a New York-i tőzsdén, miután a keddi zárás után nyilvánosságra hozta első negyedéves gyorsjelentését.

A Netflix előfizetőinek száma 3,98 millió fővel bővült, ami elmarad az elemzők által várt 6,25 milliótól és a vállalat által remélt közel 6 milliótól is. A Netflix arra számít, hogy a folyó negyedévben egymillió új előfizetőre tesz szert, míg elemzők 4,8 milliós számot vártak.

A Netflix árfolyama 11 százalékkal, 489,28 dollárra zuhant a beszámoló közzététele után, és ezzel egy csapásra 25 milliárd dollárral csökkent a vállalat piaci tőkeértéke. Az utóbbi 12 hónap alatt 27 százalékkal nőtt az árfolyam, messze elmaradva a Nasdaq-piac összetett mutatójának 63 százalékos emelkedésétől.

A vállalat vezetése úgy véli, a piaci verseny nem változott jelentősen az első negyedévben, nem gyakorolt különösebb hatást az új előfizetők számára. Megítélésük szerint a növekedési ütem lassulásának okai inkább abban kereshetőek, hogy magasak a bázisadatok, hiszen a koronavírus-járvány tavaly erősen növelte az előfizetői tábort. Emellett éppen a járvány hatására nagy késedelmeket szenvedtek el a forgatások.

A második fél év azonban várakozásaik szerint erős lesz, olyan népszerű sorozatok esetében indulnak új évadok, mint a Te (You), A nagy pénzrablás (Money Heist) vagy éppen a Vaják (The Witcher), és képernyőre kerül a Red Notice című akciófilm.

Forrás: MTI