Idén októberben lesz 18 éve, hogy a keresőóriás elindította az internetes hirdetéseket alapjaiban megváltoztató Google AdWords szolgáltatását, ami lehetővé tette, hogy a felhasználók könnyedén kezelhessék és a lehető legtöbb helyre eljuttathassák az évek során egyre kifinomultabban célozható hirdetéseiket a Google szinte összes platformján, illetve azokon az oldalakon, amik ezen reklámok megjelenítéséből szerettek volna némi bevételre szert tenni – szóval lényegében mindenhol.
Az AdWords ebben a formában viszont nem érheti meg a felnőtté válást, hiszen a vállalat már idén júliusban, konkrétan 24-én megváltoztatja a szolgáltatás nevét, ami a hónap végétől Google Ads néven fut majd tovább. Mindez a felhasználókat természetesen jelentősen nem érinti, az adwords.google.com cím például automatikusan át lesz irányítva az ads.google.com címre, továbbá a névcsere semmilyen hatással nem lesz a kampányokra, azok teljesítményére, és a jelentéskészítő lehetőségekre sem.
Forrás: TechCrunch